Livestudio

Ön jelenleg itt tartózkodik: Főoldal » Szolgáltatások » Cikkek
2012. máj. 20., vasárnap
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Hibrid televíziózás: a megvalósult marketinges álom?

E-mail Nyomtatás

A kilencvenes évek végén és az új évezred elejének környékén sokan úgy gondolták, hogy az új digitális televíziós platform szabványok elsődleges célja, hogy a televíziót, mint médiumot versenyképesebbé tegyék az akkoriban rohamos léptékben fejlődő internettel szemben. Az új rendszer promótálói viszont már akkor is úgy gondolták, hogy a két médiumnak nem versenyeznie kell egymással, hanem összefogván egy bizonyos fokú integrációval, közösen kell a fogyasztók számára egy olyan kommunikációs csatornát alkotniuk, ami egyszerre informál és szórakoztat és a technológiák fúziójának köszönhetően végtelenül egyszerűen és kényelmesen teszi ezt lehetővé a fogyasztók számára. A DVB platformok közül ezen „utópisztikus” elképzelés megvalósításához az IPTV, vagyis az internet protokoll alapú televíziós szabvány állt a legközelebb. Ennek a rendszernek a legnagyobb előnye a nagyfokú interaktivitás volt.

A következő lépcsőfok a hibrid tv.

A hibrid televíziós technológiánál azonban nem csak egyszerű interaktivitásról beszélünk. A hibrid technológia esetén a fogyasztó egy olyan új eszközzel gazdagodik, melynek köszönhetően a televízió készülékén keresztül nézhet tv-t, internetezhet, de akár személyi számítógépként is használhatja, sőt egyes készülékek akár az otthoni háztartási gépekkel is összekapcsolhatóak, így ezen eszközre futnának be a berendezések fogyasztási adatai, innen lehet őket vezérelni , de akár telefonhívásaink, sms-eink és emailjeink is itt futhatnak össze .

Ez az integrált, magas fokú interaktivitás az, ami teljesen új dimenziókat nyithat meg a marketingben és az értékesítésben is, hiszen például a marketingben ismeretes AIDA modellen (figyelem megragadása, információ nyújtás, a vágy felkeltése, cselekvésre ösztönzés) a fogyasztó megszakítás nélkül, pár perc alatt, a kanapéján ülve, a TV készülékén keresztül vezethető végig.

fogyasztónk érdeklődését. Egy gombnyomással át tud navigálni ezen reklámfilmből a szálloda weboldalára, ahol minden szükséges információt megtalál amire szüksége lehet. Megnézheti a hotelről készült képeket, interaktív videók segítségével bebarangolhatja akár a szálloda egész területét, megnézheti a kínált szolgáltatásokat és árakat vagy akár azt is hogy mikorra vannak szabad szobák és ha már a vágyat felkeltettük a fogyasztóban, akkor akár azonnal foglalhatja is a szobát a kiszemelt időpontra és mindezt úgy teheti meg, hogy fel sem kell kelnie kedvenc foteléből. Tehát könnyedén és kényelmesen tudunk eljuttatni a fogyasztóhoz minden olyan információt amire szüksége lehet a végleges döntés meghozatala előtt.

Ez idáig a televízió sokkal inkább volt alkalmas a márkaismertség növelésére, mintsem az azonnali vásárlásra való ösztönzésre vagy a fogyasztó azonnali válaszára. Ám a HbbTV-s rendszernek köszönhetően ez gyökeresen megváltozhat. Az sem mellékes persze, hogy a két irányú kommunikáció lehetőségének köszönhetően a reklámok hatékonyságának mérése is jóval könnyebbé válik.

Ez az új technológia forradalmasítani fogja a televíziózást egyrészről mint szórakoztató médiumot, másrészről mint marketing kommunikációs csatornát, ám a szakértők szerint az igazi áttörésre még 2-3 évet várnunk kell. Tehát webfejlesztők, marketingesek és műsorszolgáltatók induljon a verseny az új lehetőségek kiaknázásáért és lássuk ki rukkol elő a leginnovatívabb ötletekkel.